A kőtisztítás fogalmába bármi bele tartozhat. Egy családi ház régi lábazata, vagy a kerítés lábazata, egy kültéri vagy beltéri szobor tisztítása és sorolhatnám. A tisztításnak sok esetben nem csak esztétikai szerepe van, hanem legalább annyira fontos, hogy a kő felületén a – vegyi, vagy egyéb szerves vagy szervetlen szennyeződésektől eltömődött – pórusokat légáteresztővé tegyük. Többféle tisztítási módzser is van. A leggyakoribb nagy nyomású vizes tisztítás és a szemcseszórásos eljárások, melyeknél a hordozóközeg a sűrített levegő és a víz. A koptató szemcse meghatározása is nagyon lényeges, mert azok között is vannak különböző keménységű és szemszerkezetű, (dolomit, perlit, kvarc stb.) melyek mind más minőségben koptatják a szennyező réteget.

Használható még – különösen a gyengébb állagú kőfelületekre – tisztító paszta is, mely fellazítja a kövön lévő szennyeződéseket, mely kisebb, lehetőleg meleg víznyomással eltávolítható. Ezen eljárás nagy előnye, hogy semmiféle roncsolásra alkalmas eszköz nem érintkezik a kőfelülettel.

Szobrok, kőkerítések tisztítása

Kertünket, otthonunkat sok esetben kőből faragott kerítéssel vesszük körül, amely különleges tisztítási módot igényel. Sokan szobrokkal díszítik kertjüket, melyek nem csak esztétikailag mutatnak rosszul koszosan, de az anyag minőségének sem tesznek jót a szennyeződések. Az autók kipufogógáza, a levegő szennyezettsége miatt rengeteg vegyi anyag rakódik a kertben elhelyezett kőszobrokra és kerítésekre, melyek károsítják az építmények anyagát is.

Ne várjuk meg, amíg az anyagok elkezdenek lemállani a szennyeződések hatására, ügyeljünk szobraink, kerítéseink rendszeres tisztítására! A szennyeződések eltávolítását bízza szakemberre, kőfaragó mesterekre, akik ismerik az anyagok összetételét és szakszerűen képesek megtisztítani a kőfelületeket anélkül, hogy kárt tennének kertünk díszeiben.

A kőszobrok rendkívül hangulatosak tudnak lenni kertünkben, azonban csak akkor, ha ügyelünk megfelelő karbantartásukra!

Ha Ön is szeretné óvni kertje díszeit, forduljon hozzánk rendszeres kőtisztításért!

A homokfúvás technológiája és alkalmazása

A szemcseszórásos eljárások egyik alapvető és legelterjedtebb lehetősége a homokfúvás, amely a különböző finomságú szórható csiszolóanyagoknak köszönhetően számos anyagtípuson és eljárás során alkalmazható, úgy, mint fém, műanyag, üveg, különféle kő típusok megmunkálása esetében.

Felület megmunkálás:

  • Durvább felületek finomabbá csiszolása.
  • Finom textúrájú felületek durvábbá alakítása.
  • Felülettisztítás, koptatás, stb.

Mattítás

Napjaink egyik legmodernebb és leghatékonyabb megoldásai közé tartozik a homokfúvás, amely sok éves felhasználási múltra tekint vissza, továbbá elsődleges alkalmazásai közé tartozik a felület előkészítés, restaurálási folyamatok, tisztítási és egyéb esetek. A homokfúvás eljárása optimális megoldást nyújt emlékművek, szobrok, kerítések és egyéb alkotások eredeti állapotának visszaállítására, valamint új megrendelések felületkialakítási eljárása során.

Sok éves tapasztalattal és számos elégedett ügyféllel a hátunk mögött vállaljuk különféle műemlékek, szobrok felújítását is széles szolgáltatási rendszerünkön belül, amely során a homokfúvás eljárása megannyi esetben kiváló megoldást nyújt. Tekintse meg weboldalunk további információt, valamint keressen minket bizalommal elérhetőségeinken!

Pár szóban a homokfúvásról

A kőfaragás területén nagy szükség van a homokfúvás tevékenységére. A homokfúvást szemcseszórásnak, homokolásnak, sörétezésnek, acélszórásnak és fémszórásnak is szokták hívni, több néven is ismert ez a folyamat, de nézzük meg bővebben, hogy pontosan mit is jelent.

A homokfúvás egy olyan technológia, mely elsősorban festékeltávolításra, rozsdátlanításra és fémfelületek tisztítására szolgál. A felületvédelem jó minősége érdekében fontos a szemcseszórás, ez remek alapja a galvanizálásnak, a festésnek és a felület-előkészítésnek is.

Rengeteg szennyeződést eltávolíthatunk ezen technológia segítségével, a legkülönbözőbb anyagokról: fáról, fémről, üvegről, műanyagról, plexiről, kerámiáról és számtalan más felületről is, ám megfelelő anyagnál nem csak tisztításra használható ez az eljárás.

Ha homokfúvásra, tisztításra vagy restaurálásra van szüksége, mi a legkiválóbb szakembereinkkel és a legkifinomultabb technikával állunk rendelkezésére. Ne habozzon, keressen minket bizalommal!

Keressen elérhetőségeinken!

Telefonszámunk: 0620-912-3031 E-mail címünk: dorkft@gmail.com